A Sky Sports szerint komoly érvágás érheti az angol labdarúgó-válogatottat, miután kiderült, hogy a Tottenham Hotspur sztárja, Dele Alli combsérülést szenvedett a Tunézia ellen kicsikart győzelem közben. A lap szerint már az első félidőben lehozták volna a 22 éves középpályást, ám végül a 80. percig a pályán volt.
Valószínűleg megússza egymeccses pihenéssel, maximum két meccsel, de innentől kezdve külön odafigyelést követel a sérült testrész. Alli gyorsaságára, kreativitására viszont nagy szüksége lesz a torna későbbi részén.
Figyelünk Delére. Az első félidő végén mondta, hogy érez egy kis fájdalmat, de szerinte tud még játszani. A futásai egyben voltak, így úgy döntöttem, folytathatja a játékot. Jól is játszott, de szerencsénkre a kispadon is vannak olyan futballistáink, akik hozzá tudnak tenni
– mondta az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate.