Vért izzadt Spanyolország Marokkó ellen

Marokkó addig aprította a spanyolokat, amíg el nem ment a kedvük a játéktól, de teljesen nem tudta megtörni a csoportelsőt.
Kapcsolódó cikkek

A fordulót megelőzően biztossá vált, hogy Spanyolország továbbjut, Marokkó pedig kiesik a B csoportból. Ennek ellenére az afrikai csapat úgy esett neki jóval esélyesebb ellenfelének, mintha az életéért küzdene. A találkozó nagy része inkább hasonlított pankrációra, mint futballmeccsre: estek-keltek a játékosok, brutális talpalások és becsúszások tarkították a meccset. Közben azért időnként fociztak is a felek, először Sergio Ramos és Andrés Iniesta zavarát használta ki Kalid Butaib és a kapuig gyalogolva vezetést szerzett.

Erre hamar felelni tudott a spanyol csapat, Iniesta egyéni villanása után helyzetbe hozta Iscót, aki öt méterre a kapuval szemben kivárt egy ütemet, majd az elfekvő kapus fölött belőtte az egyenlítő találatot.

Fordulás után folytatódott a marokkói aprítás és a spanyol passzjáték, ám az afrikaiak nagyot küzdöttek és egy kapufa után a csereként beálló Juszef En Nesziri fejelhetett bántóan tisztán Ramos mellett és a bal felső sarokba bólintott védhetetlenül. Spanyolország azonban nem hagyta annyiban a dolgot és Dani Carvajal középre lőtt labdáját parádésan sarkazta az ellenfél kapujába Iago Aspas – amit némi videózás után megadtak.

Ezután nagy dulakodás kezdődött, de kisvártatva véget vetett a mérkőzésnek a játékvezetésre teljesen alkalmatlannak tűnő Ravsan Irmatov.

A csoportot ezzel Spanyolország nyerte, mellettük pedig Portugália jutott tovább.

Eredmény – 3. forduló, B csoport

Spanyolország – Marokkó 2-2 (1-1)
Kalinyingrád Stadion , játékvezető: Ravsan Irmatov (üzbég)
Spanyolország: De Gea – Carvajal, Piqué, S. Ramos, Jordi Alba – Busquets, Thiago Alcántara (Asensio 74.) – D. Silva (Rodrigo 84), Iniesta, Isco – Diego Costa (Aspas 74.)
Szövetségi kapitány: Fernando Hierro 
Marokkó: Munir – Dirar, Szaissz, Da Costa, Hakimi – el-Ahmadi, Busszufa – N. Amrabat, Belhanda (Fajr 62.), Zijecs (Buhadduz 85.)– Butaib (En Nesziri 74.)
Szövetségi kapitány: Hervé Renard
gól: Iniesta 20., Aspas 92. ill. Butaib 14., En Nesziri 81.
sárga lap: el-Ahmadi 22., Amrabat 29., Da Costa 31., Busszufa 32., Munir 89., Hakimi 94.
piros lap:

Kiemelt fotó: fotó: Vitaly NevarTASS via Getty Images