Hírek

Nagy segítség volt az angol kapusnak a palackja a tizenegyeseknél

Gyeplabda-csapattól vehette az ötletet.

Jordan Pickford, az angol válogatott kapusa valószínűleg nem csak folyadékot merített a palackjából a Kolumbia elleni meccsen, a tizenegyeseknél.

Erről árulkodik legalábbis, hogy az üveg nyakára valami rá volt írva, valószínűleg az, hogy a kolumbiai játékosok merre szeretik lőni a büntetőt.

Vigyázott azonban arra, hogy ez az ellenfél kapusának, David Ospinának ne tűnjön fel, és ne tudja figyelmeztetni a csapattársait. Mikor a büntetők rúgása előtt odahívta magához a két hálóőrt a bíró, akkor is körbecsavarta egy törülközővel Pickford a palackot, majd minden egyes rúgás után elvitte magával a kaputól.

Végül segített is (már ha tényleg rá van írva) a kolumbiaiak utolsó tizenegyesét, Carlos Bacca lövését ugyanis hárítani tudta.

A Daily Mail szerint az ötlet Nagy-Britannia női gyeplabda-válogatottjának kapusától származhat, akinek szintén a flakonjára volt írva, ki hogyan végzi el a büntetőt, és ez is hozzásegíthette őket, hogy megnyerjék a riói olimpiát.

Ezt az elméletet erősíti meg, hogy Pickford úgy nyilatkozott a meccset követően:

Kicsit kutakodtam, és tudtuk, Bacca talán a gyenge pontja a büntetőknek, ugyanis megnéztük az előző lövéseit.

Kiemelt kép: Getty Images/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik