Hírek

A sérült Mohamed Szalah mentheti meg Egyiptomot a vébén

Ha Egyiptom nem nyer Oroszország ellen, jó eséllyel cuccolhat haza a világbajnokságról. Nincs mire várni tovább, Mohamed Szalahot is be kell vetni a győzelem érdekében. Beharangozó.

Egyelőre nem az afrikai csapatok világbajnoksága az idei: bár Szenegál még nem mutatkozott be – ma délután teszi, Lengyelország ellen –, a többieknek egyelőre pontot sem sikerült szereznie. Egyiptom (0-1 Uruguay ellen), Tunézia (1-2 Angliával szemben), Marokkó (0-1-es pofon Irántól), de Nigéria (0-2 a horvátokkal vívott meccsen) sem mutatott sokat, sőt afrikai gólból is mindössze egy született eddig a tornán: a tunéziai Szasszi az angolok ellen talált be, egy meglehetősen könnyű síppal befújt büntetőből.

A mérleg tehát erősen egyoldalú, főleg annak fényében, hogy Egyiptom például egyenesen a csoportból való továbbjutást tűzte ki célul maga elé a torna előtt.

Nem hagyjuk el Oroszországot úgy, hogy nem értük el a céljainkat. Keményen fogunk küzdeni azért, hogy továbbjussunk ebből a csoportból

– nyomatékosította a mai meccs előtt is az egyiptomiak középpályása, Mohamed Elneni.

Az afrikaiak azzal mindenesetre pontosan tisztában vannak: nagy valószínűséggel csak egy oroszok felett aratott győzelem hozná meg számukra a továbblépés valódi esélyét a csoportból.

Döntetlen esetén Egyiptom ugyanis kétféleképpen is kihívná maga ellen a sorsot – egyrészt azzal, hogy Uruguay és Oroszország kezébe adná saját továbbjutási esélyeit, másrészt azzal, hogy a nyitómeccsen 5-0-s vereségbe belefutó szaúd-arábiaiak ellen egy még nagyobb különbségű győzelemre kellene törekednie. Tekintve, hogy Hector Cúper csapata kifejezetten védekező szellemű focit játszik, még utóbbi sem épp életbiztosítás, hát még, ha teszem azt egy két meccs után hat pontos, már biztosan továbbjutó Uruguay játszik majd az utolsó körben a házigazdával.

Fotó: Ahmed Awaad/NurPhoto via Getty Images

Az előjelek alapján nem meglepő, hogy Mohamed Szalah biztosan játszik majd a meccsen, hiszen Egyiptomnak nincsen mire várnia. Bár a hírek arról szóltak, hogy a Liverpool játékosa már az Urugay elleni nyitómeccset megelőzően is 100 százalékos állapotban volt, Hector Cúper azon a meccsen még nem kockáztatta meg játékát – és ez a kifejezetten agresszív dél-amerikai védelmet elnézve nem is tűnt rossz döntésnek, pláne, hogy Egyiptom egy hihetetlenül defenzív, kvázi 5/6 védős felállással egészen a 89. percig tartotta a döntetlent esélyesebb riválisával szemben. Akkor azonban érkezett Gimenez, és egy pontrúgás utáni fejessel megnyerte a meccset Uruguaynak.

Szalah végig a társaival edzett az utóbbi napokban, minden feladatot végrehajtott, és készen áll arra, hogy az oroszok ellen kezdőként játsszon

– mondta a FIFA hivatalos honlapjának az egyiptomi csapat technikai igazgatója, Ihab Leheta.

Szalah visszatérése mellett Cúper a hírek szerint más változtatást nem tervez a kezdőcsapatában. A védelemben marad a Fati, Hegazi, Gabr, Abdel Safi-sor, kérdés viszont, hogy előttük ugyanolyan mélyen játszik-e majd az Elneni-Hamed kettős, mint Uruguay ellen. A dél-amerikaiak célja az első meccsen az volt, hogy széthúzzák az egyiptomi védekezést, egy az egy elleni szituációkat izolálva ezzel Edison Cavaninak és Luis Suareznek a belső védők ellen. Erre reagált Cúper azzal, hogy Elnenit és Hamedet is mélyen visszahúzta, aminek ugyanakkor az volt az ára, hogy középpályásainak nem maradt ereje felérni a csapat kontráival.

Ez a reaktív számítás ugyanakkor nem biztos, hogy elég lesz akkor, amikor a csapatnak győzelemre kell játszania – igaz, Szalahhal a csapatban vélhetően minden egyiptomi támadás egészen másképp fog kinézni, mint az első fordulóban. Az oroszok védekezéséről ráadásul egyelőre nem sokat tudunk: a szaúdiak szinte egyáltalán nem tesztelték Csercseszov csapatát, a könnyűszerrel vezetett kontrákból pedig a remek formában lévő Cserisev és Golovin is szórta a jobbnál jobb megoldásokat.

Kunihiko Miura / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun

A hazaiaknál vélhetően ma is kezd a nyitómeccs két hőse, annál is inkább, mert Alan Dzagojev sérülése nem jött rendbe: a CSZKA középpályása a csoportkörben már biztosan nem léphet pályára. Az ő hiányában Golovin a várakozások szerint ismét középen játszik majd, Cserisev pedig a baloldalról támogatja az orosz ellentámadásokat.

Ha Szalah is játszik, még érdekesebb lesz a meccs. De nélküle is épp elég nehéz lenne a dolgunk

– summázta az orosz esélyeket a Villarreal szélsője. Az oroszok egyébként a nyitómeccset megelőzően legutóbbi 2017 októberében nyertek meccset, ám a szaúdiak kiütése – amiben nagy szerepet játszott az is, hogy az ellenfél hatalmas területeket hagyott maga mögött, amit kedvükre kontrázhattak meg a hazaiak – most nem várt önbizalomfröccsöt jelent a válogatottnak.

Néhány statisztikai ínyencség a csapatokról:

  •  A két válogatott még soha nem mérkőzött meg egymással.
  • A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország még nem veszített mérkőzést afrikai ellenféllel szemben a világbajnokságokon: 3 meccsen két győzelem (vs. Kamerun, 1994, 6-1 és vs. Tunézia, 2002, 2-0), valamint egy döntetlen (vs. Algéria, 2014, 1-1) a mérlege.
  • Egyiptom európai csapat ellen még sosem győzött a torna történetében: két vereség (Anglia, 1990, 0-1 és Magyarország, 1934, 2-4), illetve két döntetlen (Írország, 1990, 0-0 és Hollandia, 1990, 1-1) az eddigi eredménysor.
  • Az oroszok 5-0-s szaúdiak elleni győzelme a vb-nyitómeccsek történetének második legnagyobb arányú sikere lett, ennél egyértelműbb győzelemmel csak az 1934-es olasz válogatott kezdte a tornát (vs. USA, 7-1).
  • Az oroszok a Szovjetunió felbomlása óta egyszer sem jutottak tovább a csoportból a vb-n. 1994-ben, 2002-ben és 2014-ben is csak csoportjuk harmadik helyén végeztek, ezzel pedig kiestek. Az utolsó edző, aki szovjet/orosz csapatot a vb egyenes kieséses szakaszába vezetett, Valerij Lobanovszkij volt, 1990-ben, az olaszországi tornán.
  • Oroszország már az első idei vb-meccsén kis híján annyi gólt (5) szerzett, mint legutóbbi két világbajnoki szereplése alkalmával (2002: 4, illetve 2014: 2) összesen.
  • Egyiptom története hatodik világbajnoki meccsére készül, de még soha, egyetlen egyet sem tudott megnyerni (2 döntetlen, 3 vereség). Ilyen hosszú ideig egyetlen afrikai válogatottnak sem tartott, hogy megszerezze története első vb-sikerét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik