Élő Közvetítés

Harry Kane mentette meg Angliát a szégyentől

Jún. 18. Június 18. 20:00
Volgográd Volgográd Aréna

Harry Kane
H. Kane
11
Kyle Walker
K. Walker
33
Ferjani Sassi
F. Sassi
35
Harry Kane
H. Kane
91

A 11 mérkőzés óta veretlen angolok az első öt percben kétszer is betalálhattak volna, ám előbb Jesse Lingard, majd Raheem Sterling hibázott óriási helyzetben. Néhány perccel később Harry Kane már nem hibázott, majd az afrikaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy az addig több nagy védést bemutató Muez Hasszen kapust le kellett cserélni.

Bár a folytatásban is az angolok játszottak fölényben és több nagy gólhelyzetet is kialakítottak, a tunéziaiak a félidő hajrájában büntetőből egyenlíteni tudtak.

A második félidőben jóval kevesebb lehetősége volt Gareth Southgate szövetségi kapitány csapatának, amely ugyan próbálkozott, de a tunéziai védelem jobban zárt, mint az első negyvenöt percben.

Az angolok cseréket is bevetettek, de végül egy újabb rögzített helyzet vezetett eredményre: Harry Kane másodszor is egy szögletet követően talált az ellenfél kapujába, megszerezve a győzelmet Angliának.

A mérkőzésen a csapatoknak és a szurkolóknak is meggyűlt a baja a természettel: nagy muslica- és szúnyoginvázióval kellett megküzdeniük, noha a világbajnokság előtt permeteztek a Volga folyó mentén.

Csoportkör, G csoport, 1. mérkőzés:

Tunézia-Anglia 1-2 (1-1)

Volgograd Aréna, Volgograd. Játékvezető: Wilmar Roldán (kolumbiai)

Tunézia: Hassen (Ben Mustafa, 15.)– Ben Youssef S., Meriah, Bronn, Maaloul – Badri, Sassi, Skhiri, Ben Youssef F. – Khazri (Khalifa, 85.), Sliti (Ben Amor, 74.)

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Trippier – Young, Lingard, Henderson, Dele  (Loftus-Cheek, 80.) – Kane, Sterling (Rashford, 69.)

Gólszerző: Kane (12., 91.), ill. Sassi (35. – büntetőből)

Sárga lap: Walker (33.)

Piros lap:

Harry Kane ezzel a góllal mentette meg Angliát a szégyentől

A jól kezdő, jól játszó, nagy tempóban közlekedő angol labdarúgó-válogatott nyolcvan percet szenvedett Tunézia ellen. Nagyon közel volt a világraszóló szégyentől, de mielőtt a károgók el kezdhettek volna nevetni, a 91. percben érkezett a Tottenham támadója.

Ismét egy szöglet, ismét egy fejes, ismét Harry Kane. Az angol válogatott támadója két gólt lőtt ma összesen négy méterről. A lesipuskás csatár bebizonyította, hogy jókor kell lenni jó helyen – ez most (is) három pontot ért, így Belgium nem tudott elhúzni a csoportban.

Nincs sok

Öt perc van hátra, ez a jó hír.

15 perc

Már csak 15 perce van Angliának, hogy valahogy begyötörje azt a második gólt. Ha most remegnek a játékosok, hogy mit ír róluk a brit média, jobban teszik, ha nyernek, mert egy döntetlen után nagyon csúnya címlapokat kaphatnak holnap.

Semmi

Tényleg nem történik semmi. Az angolok nagyon erőltetnék a labdát a tunéziai tizenhatos elé, de a dörzsölt védők kiválóan játszanak.

Egy kis változás a játékban

Annyi változott a meccsen, hogy bár csak az angoloknál van a labda, már helyzetet sem tudnak kialakítani, hogy aztán kihagyják azokat. Szép mezőnyfocit látunk most.

Megint megindultak az angolok

Bár a tizenhatosnál ismét el-elfogy a tudomány, kicsit nagyobb sebességgel indult el Anglia ebben a félidőben

Félidő

Anglia nagyon jól kezdte a játékrészt, ám utána visszavettek a tempóból, és Tunézia ki is egyenlített. Közben az európai csapat rengeteg helyzetet hagyott ki, ha most 4-1-es vezetéssel mennének a csapatok a pihenőre, senki nem szólhatna egy árva szót sem. De nem így történt, 1-1, nyitott a meccs.

Kicsit lasabb a tempó

Az angolok tényleg visszavettek, lassult a játék, a tunéziaiak egyszer-egyszer felbátorodnak.

Gála lehetne

Ha odafigyelnének az angolok, már 3-0-ra, 4-0-ra is vezethetnének. Olyan buta hibákat vétenek a kapu előtt, hogy kicsit az az érzésünk, elkényelmesedtek, na.

Jók az angolok

Nagyon magabiztosan kezdte a mérkőzést Anglia, nincsen helye és ideje Tunéziának komoly támadásra. Lüktetnek az angolok, elöl, hátul.

Harry Kane-t nem lehet megállítani, vezet Anglia

Szöglet után Stones fejelt kapusra, ám Hassen hatalmasat védett. Szerencsétlenségére éppen Kane elé paskolta a labdát, aki két méterről nem hibázott. Ismét, ahogy a szezon során oly sokszor, jókor volt, jó helyen.

Eddig jó

Kiegyenlített és fizikális a meccs, Tunézia legalább annyiszor járt a másik térfélen, mint Anglia.

Helyzet

Az angol válogatott majdnem megszerezte a vezetést, ám Hassen a helyén volt, és Sterling öt méterről jövő lövését lábbal védte.

Kezdünk

Anglia kezdi a mérkőzést.

Mezek

Anglia pirosban, tunézia fehérben feszül neki.

Történelem II.

Tunézia az ötödik világbajnokságára készül. Eddig egyetlen meccset nyertek meg, még 1978-ban. Az ország válogatottja 2004-ben érte el legnagyobb sikerét, amikor hazai pályán megnyerték az Afrikai Nemzetek Kupáját. Érdekes, hogy felkészülés ide vagy oda, június 9-én csak 1-0-ra kaptak ki Spanyolországtól.

Történelem

Ez lesz a 14. világbajnoksága az angol válogatottnak, „a labdarúgás ősatyjának”. Érdekesség, hogy csak 1950-ben vettek részt az első tornájukon. Egyetlen világbajnoki címet szerzetek, akkor is hazai pályán, 1966-ban. Az előző, brazíliai világbajnokság volt az első olyan torna 1958 óta, amikor nem nyert egyetlen meccset a csapat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik