Hírek

A BL-győztes csatár elmondta, melyik csapat lesz a focivébé nagy meglepetése

Bár Nwankwo Kanunak nem indult valami jól az oroszországi kaland: Kalinyingrádba utazott, hogy megnézze a nigériai válogatott első vébémeccsét a horvátok ellen, ám út közben a poggyászából eltűnt 11 ezer dollár. A történtek ellenére azért szívesen nyilatkozik, ha a foci-vb-re terelődik a szó, a Mirror pedig arról kérdezte, ki okozhatja a legnagyobb meglepetést. A válasza talán nem okoz meglepetést:

Természetesen Nigéria. Tele vagyunk fiatal, tehetséges játékosokkal, ki vannak éhezve a sikerre, nem csak maguk, hanem a hazájuk miatt is

– felelte a 41 éves korábbi focista, aki a nigériai válogatottal olimpiát nyert és két világbajnokságon járt, volt holland és angol bajnok, az Ajaxszal pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

Nigéria válogatottja eddig háromszor jutott tovább a csoportjából a vébéken, mindháromszor a nyolcaddöntő jelentette a végállomást. Most már a csoportkörben is elég nehéz dolguk lesz, ugyanis

sorrendben a horvátokkal, az izlandiakkal és a 2014-ben ezüstérmes argentinokkal játszanak majd, ebből a négyesből azért már a továbbjutás is elég szép eredmény lenne.

A C csoport továbbjutóinak egyikével találkoznának az egyenes kieséses szakaszban, ahol a legerősebb válogatott egyértelműen a francia, amelyet sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartanak. A másik három szereplője annak a négyesnek Ausztrália, Peru és Dánia, ellenük azért jóval nagyobb reményei lennének az afrikaiaknak – de persze ez még csak spekuláció.

Mindenesetre Nwankwo Kanu bízik a sajátjaiban.

Nyitókép: UKSP / SpainDPPI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik