Jóllehet a magyar válogatott nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra, a korábbi éveinkben azonban – nem árulunk el nagy titkot – nem csak kint volt, hanem komoly rekordokat állított föl. Talán kevésbé közismert tény, hogy ezek közül akad nem egy olyan csúcs, amely az aranycsapat nevéhez fűződik, s még ma is él. Összeszedtük, milyen rekordokért drukkolhatunk, hogy ne dőljenek meg Oroszországban.
Aranycsapat
Nem hiába vagyunk nagyon büszkék a magyar válogatott történetének legjobb csapatára. A legendás Aranycsapat teljesítménye egszerűen fenomenális. Puskás Ferencék tartják a legjobb gólkülönbség, a legtöbb szerzett gól és a meccsenkénti gólátlag csúcsát is. Az 1954-es vébén nem kevesebb, mint 27 találatot jegyzett Magyarország, s ezalatt mindössze tizet kapott. Ebből aztán nem nehéz kiszámolni, hogy plusz 17 volt a gólkülönbsége az Aranycsapatnak.
A legnagyobb különbségű győzelem egyébként a fenti, korea elleni siker, holtversenyben Jugoszlávia 9-0-ra nyert meccsével a Kongói Demokratikus Köztársasággal szemben, valamint az 1982-es magyar csapattal, amely Salvador ellen 10-1-re győzött. Legutóbbi eredmény egyébként a legtöbb rúgott gól is, melyet egy válogatott egy mérkőzésen lőtt.
Kocsis Sándor
A legendás csatár nem csak klubjaiban ontotta magából a gólokat, hanem a válogatottban is kitett magáért. Az 1954-es világbajnokságon 11 találattal lett a torna gólkirálya, ám nem ez a csúcs, amely ma is él. Kocsis a mai napig az egyetlen labdarúgó, aki négy egymást követő világbajnoki mérkőzésen duplázni tudott.
Olyan futballista viszont akadt már, aki egy vébé alatt négy mérkőzésen is duplázott: a francia Just Fontaine 1958-ban, a brazil Ronaldo 1998-ban és 2006-ban is, Miroslav Klose pedig 2002-ben és 2010-ben tudta megismételni a frenetikus góltermelést. Egymás után azonban csak a magyar ikonnak sikerült eddig.
Kocsis egyébként Gerd Müller mellett az egyetlen, aki két egymást követő találkozón mesterhármast tudott lőni.
Kiss László
Az 1982-ben kiutazó Vasas-csatár még nem is tudta, hogy egyetlen világbajnokságon két olyan csúcsot fog felállítani, amit 36 évvel később sem döntött még meg senki. A magyar válogatott első csoportmérkőzését Salvador ellen vívta és meglehetősen hamar kiderült, tükörsimán nyeri majd a találkozót. A 23. percben már 3-0-ra vezetettek a mieink, a második félidőből pedig csak tíz perc telt el, amikor pályára lépett csereként Kiss László. Ekkor 5-0 állt az eredményjelzőn.
Kiss azonban kihasználta az alkalmat és mesterhármast lőtt, nem is akárhogy: a magyar csatár a 69., a 72. és a 76. percben talált a kapuba, ezzel minden idők leggyorsabb triplázójává vált a torna történetében. A nyolc perc alatt lőtt három találat a legtöbb, amelyet csere lőtt világbajnokságon.
Az MLSZ TV-nek hála az egész Salvador elleni, 10-1-s sikert hozó találkozó megtekinthető. Kiss László becserélése 56:45-től látható a felvételen.
Magyarország, a legizgalmasabb
Érdekes tény, hogy főként az Aranycsapatnak köszönhetően, de a világbajnokságok összességét tekintve Magyarországé a legjobb gólátlag. Minden meccsünket egybe vetve 2,72-s átlagunk van, vagyis csaknem három gól esett találkozónként. Második helyen Brazília áll, harmadik helyen pedig Németország.
Ahogyan az a fenti rekordokból is kitűnik, a magyar labdarúgásnak bár nem túl erős a csapata jelenleg, a múltban olyan dolgokat vittek véghez focistáink, amikre csak különleges labdarúgók képesek. Azt képtelenség megjósolni, melyik rekord foroghat veszélyben és melyik marad majd meg még hosszú évekig számunkra, minden esetre ezekre a számokra talán érdemes odafigyelni a nyári vébén is.
Végezetül pedig íme azon labdarúgók listája, akik valamennyi mérkőzésükön betaláltak, köztük két magyar játékossal:
- Sárosi György (1938): négy meccsen öt gól
- Bene Ferenc (1966): négy meccsen négy gól
- Arne Nyberg (svéd, 1938). három meccsen három gól
- Alcides Ghiggia (uruguayi, 1950): négy meccsen négy gól
- Just Fontaine (francia, 1958): hat meccsen 13 gól
- Omar Oreste Corbatta (argentin, 1958): három meccsen három gól
- Jairzinho (brazil, 1970): hat meccsen hét gól
- Teofilo Cubillas (perui, 1970): négy meccsen öt gól
- James Rodríguez (kolumbiai, 2014): öt meccsen hat gól