Hírek

Neymar: Még nem vagyok a topon, de semmi sem állíthat meg

Brazíliában továbbra is mindenki Neymarért aggódik. A PSG brazil válogatott labdarúgója még februárban sérült meg, eltört egy csont a lábfejében, műteni kellett és azóta nem játszott, az edzéseket viszont már elkezdte és nemrég részt vett a brazil nemzeti csapat edzőtáborában is.

Még nem vagyok százszázalékos állapotban, de annak is eljön majd az ideje. Kicsit még félek tőle, hogy beleadjak mindent, de van még pár napunk a kezdésig. Kell egy kis idő, míg elmúlik ez a félelem, de már készen állok a játékra. Semmi nem állíthat meg

– mondta a Sky cikke szerint Neymar.

A 26 éves játékos többször is hangoztatta már, nem akar lemaradni a világbajnokságról, minden vágya, hogy pályára léphessen a vébén. 2014-ben hazai pályán ő volt a brazil válogatott vezére, ám a Kolumbia elleni negyeddöntőben hátsérülést szenvedett, és onnantól már nem játszott – Brazília az elődöntőben 7-1-re kapott ki a későbbi aranyérmes németektől, a bronzmeccset pedig 3-0-ra veszítették el Hollandia ellen.

Álom lenne egy újabb vébén játszani, bízom benne, hogy ezúttal nem teszi tönkre ezt semmi.

A brazilok az egyik nagy esélyesként érkeznek majd Oroszországba, viszont már a csoportkörben észnél kell lenniük, ugyanis sorrendben Svájccal, Costa Ricával és Szerbiával fognak majd találkozni. Bár erős a brazil keret, nem biztos, hogy Neymar hiányát elbírnák.

Nyitókép: Buda Mendes/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik