Hernán Crespo, az argentinok legendás csatára meglepő nyilatkozatot adott Olaszországban. Az Internazionalét négy éven át erősítő támadó védelmébe vette honfitársát, Mauro Icardit, aki jelenleg erősíti a milánói csapatot.
Szerintem Mauro a tizenhatoson belül a világ legjobbjai között van. Ha eljut hozzá a labda, egyszerűen halálos. Persze, ha valaki távolról szeretne építkezni, támadást szervezni, akkor Sergio Agüero megfelelőbb választás. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi más bolygóról jött, de mögöttük nagyon sok támadónak van esélye a harmadik helyre. Nálam Icardi is köztük van
– mondta a La Gazzetta dello Sportnak az Inter korábbi ikonja.
Crespo szerint a fentiek miatt luxus kihagyni Icardit, miután a 25 éves támadó a világ egyik legjobb befejező csatára. Az olasz élvonalban ebben az idényben 28 gólt szerzett az elmúlt idényben 37 forduló alatt, ennek ellenére nem biztos, hogy ott lehet a világbajnokságon. Erről pedig a Barcelona klasszisa, Lionel Messi tehet.
Nekem úgy tűnik, hogy Icardi nem tartozik Messi barátai közé. Az az érzésem, hogy a válogatott jelenleg egy mágikus kör köré épül, szerveződik és ennek Icardi nem tagja, így sajnos nem lesz ott Oroszországban. Pedig a csapatnak kéne egy olyan csatár, mint Icardi, csak éppen Jorge Sampaoli és Lionel Messi ezt másképpen gondolják
Icardi eddig mindössze négy alkalommal szerepelt az argentin válogatottban, lösszesen 187 percet töltött a pályán, azonban gólt nem lőtt.
Kiemelt fotó: Marco Bertorello / AFP