Hírek

A kapus trükkje miatt minden focidrukker a tunéziaiak következő meccsét várja

Tunézia labdarúgó-válogatottja 2006 után jutott ki ismét a világbajnokságra, az elmúlt napokban pedig Portugáliával, majd Törökországgal játszottak felkészülési mérkőzést. Páran kiszúrták ezen a kapus Mouez Hassen trükkjét, aztán most már odáig jutott a történet, hogy elég sok focidrukker beszél erről a Twitteren.

Hassen nagy figurája az, hogy mindkét mérkőzésen ápolni kellett. Nem is akármikor, hanem amikor a Nap már lemenőben volt.

Amíg őt ápolták, addig a csapattársai az oldalvonalhoz siettek és gyorsan ittak pár kortyot, illetve ettek egy kicsit. Az észak-afrikai ország lakosságának 99 százaléka muszlim vallású, úgyhogy tartják a Ramadánt, amely alatt napkeltétől napnyugtáig böjtölnek.

El is terjedt a Twitteren, Mouez Hassen csak eljátssza, hogy megsérült, mire a kapus sírva nevetős emotikonok kíséretében azt írta, azért kért ápolást, mert fájdalmai voltak.

Most viszont elég sokan várják a tunéziaiak szombati mérkőzését a spanyolok ellen, azon is lesz-e kényszerszünet a kapus miatt.

Akkor még tartani fog a Ramadán, a világbajnokságot viszont már nem érinti Tunézia esetében, ugyanis épp a világbajnokság nyitónapja lesz a Ramadán vége. A tunéziai csapat rá négy napra, Anglia ellen kezdi el a tornát, majd Belgium és Panama következik a csoportkörben.

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik